Amben beérik, és feldolgozásra kerül az első termés Maoi MÉ-nk felügyelete alatt.
Aki tegnap az SZMB-k felé járt, azt láthatta, hogy nagy a sürgés-forgás.
Kardigán meg én egy csomó üstöt meg tálat hoztunk elő a KATILAB legelrejtettebb zugaiból,
meg könyveket-amiket az MB-k állandóan félreraktak, hogy az már úgysem kell - meg mindenféle kanalakat,
szitákat és üvegcséket. :buli:
Ezzel szemben a ma reggeli sétáló ebből semmit sem lát. Sőt, semmiből sem lát semmit,
amit eddig a bokrok környékén látni lehet, mert mindent sűrűn benőttek az MB-k.
A korán kelők még láthatták volna Kardigánt, amint friss jó illatú harmatvízzel
megtölti az aranykancsókat, és egészen úgy tűnhetett volna, hogy az MB-k rituális mosdást hajtanak végre.
De ma nem volt olyan sok koránkelő... Mindenesetre most már nem lehet megközelíteni az MB-ket,
és néhány HMB (Harci) is látható a környéken, na nem fenyegetőleg, de azért résen vannak. :)
A sűrűn benőtt terület mögött pedig sejthetően-ahogy eddig is volt- egy tisztás rejlik.
Ide halmoztuk fel tegnap Kardigánnal azt a sokmindet. Többet nem lehet sem látni,
sem sejteni, csak azt, hogy belül valami tűz ég, meg édes illatok terjengenek mindenfelé.
Az egyik külső bokorra viszont Kardigán írásával a következő üzenet van felakasztva:
Lekvárfőzés és szörpkészítés
Belépni tilos!
..Hát így van ez!
Maoi
Na! Emberek!Meg minden mások! Hahó! <<>> -mondta a visszhang. Vagy csak az Aura szórakozik?
Az lehet, mert mondtuk, hogy még ő sem jöhet be, és ezt némileg zokon vette.
De majd egy extra adag friss málnalé megvigasztalja.
Kardigánnal ebédszünetet tartunk, mialatt ő a barilányt engeszteli, mert nem érti a szentem,
miért nem jöhetett be lekvárt főzni. Nemhiába, nők! (barikánk most kezdi megsejteni a páros élet
kevésbé fényes oldalának sajátosságait... ;) )
Magam belehuppanok egy málna alakú és színű úszófotelbe a medencében, és ringatózok, csak ringatózok...
Maoi
:aaaaa: Brrrrringg! :aaaaa: ..Mondta a belső órám. Odaég a lekvár! :aaaaa:
Ilyen gyors tempózást sem vágtam még le a madence közepétől!
Tekintve, hogy most próbálom meg először... :D
Kardigán már a bejáratnál azonosítja magát -a biztonság az biztonság!
Kinyílik előttünk az indák és ágak alkotta fal, majd bezárul mögöttünk,
és ismét eltűnünk a szemek elől egy jó időre.
Maoi
Hír: Eltűntek a málnabokorakadályok az udvarból. Sőt, a szigorított HMB őrjáratot sem látjátok már, ellenben Kardigán, a csapos meg én rengeteg bödönt meg üveget meg korsót és persze hordókat próbálunk elpakolni a HK-ban és környékén. Az éjszín málnák egy kissé bajban voltak, mert nem tudták, hogy keverjük-e a termésüket a többiekkel, vagy sem. Meg akarták kérdezni Lamiát, de mivel nem volt a környéken, úgy döntöttek, keverni később is lehet, de szétszedni már nem, így hát van külön Éjszín MálnaSzörp, meg Éjszín Pite(a szín nem a sütési idő következényének jelölésére szolgál! :ejj: ) is és persze lekvár. És azt is meghagyták az éjszín málnák, hogy ezt először csakis Lamia meg Feketegombolyagocskájuk kóstolhatja meg. Ja, és rengeteg hűtött Málnalevest (ML) csináltunk! Egyetek bátran!
Maoi
Maoi, meg Kardigán: Köszönöm én is a fáradozást, megkóstolhatom akkor amit csináltatok? :aboci:
Ezzel belelógatom az ujjam az egyik ÉjjszínMálnaLekváros bödönbe, és lenyalogatom. :D
Aztán gyors ütemben eltakarodom, mert Kardigán már majdnem lecsapott, hogy "Szemtelen Vakarcs,
mész onnan, nem illik csak úgy belenyalni a közösbe!!! :ejj: "
Én viszont szemtelenül vihogok, és újra bebújok a medencébe a víz alá, és onnan incselkedem,
hogy "Beeee, :P , Kardigán, te élsz, és nem bírod annyi ideig levegő nélkül!!"
De aztán még a kedves HarciBari is jót vihog azon az enyhén morbid jelenségen, hogy én a medence alján
teliszájjal kacagok a víz alatt, fekete fürdőruhácskában. :lol:
Feketegombolyag
Kardigán és a Barilány göndörfürt a göndörfürtben sétálgatnak a bokrok árnyas hűvösénben és...nini!, ők is lekvárt falatoznak, csupa ragacs elöl a bundácskájuk, de éppen így a legboldogabbak most...
Pyre
PAFFMI felkel, majd elsülyed egy hordó lekvárban, amit tévedésből a függőágy mellé tettek. Kissé meglepett arcot vág, mikor végre kimászik a hordóból, majd PAFFra esik, mert elbotlik a szélében. Nagy ötlettől vezérelve elmegy a medencéhez. (Jobban mondva csúszkál.) Persze kedvenc ablakát használja. A fejes ugrásból szépen kivitelezett hasas lesz, jeléűl annak, hogy valaki az ugródeszka végén kiöntött egy kis lekvárt. De az MB-k így is 10.0-ás pontszámot adnak. :D Vízbe érés után (Hmmm, nem vagyok én kovi ubi, meg halgyümi sem... :D.) elkezd leázni a lekvár. Ezzel egy időben szép egyenletes málnaszine lesz a víznek, egy már nem látni ki és mi van a felszín alatt :D. No, visszamegyek függni az ágyban :buszke:.
Pancser
Sötét Lekvár Sötét Pite, Kérem szépen mindet IDE!!!!
A sötét lekvár nagyobbik felét pedig aranyos fekete lekvárosköcsögökbe töltöm,
amikkel elindulok a HK utcafrontttal ellentétes oldalára és bemegyek egy ajtón, ami ami ...
egy fatörzsről nyílik!
Szépen leviszem a köcsögöket, majd bezárom az ajtót, és mint aki jól végezte dógát belecsobbanok a
medencébe. És lássatok csudát, az ajtó már nincs is ott.
A többi lekvárt és a Sötét Pitéket közös fogyasztásra felajánlom, lehet kísérletezni a keveréssel!
És a medence szélén összsúgok Kardigánnal.
Lamia
Kikecmergek a málnaszínű megencéből, leeresztem és új vizet rakok bele. És aztán beleugrom.
Jól ellubickolok, és nézem, ahogy a házi várnyulunk követni akar, majd iszonyodva kiugrik a
jéghideg vízből. Én egy ideig csak nézek, aztán kapcsolok: jaaaa.... Hogy esetleg olyan vizet
kellett volna, amit halandó lények is kibírnak? Szori, nekem nincs állandó testhőm...
Hirtelen ötlettől vezérelve elmegyek, és hozok egy egyszerű akváriumfűtést (amit ugyebár 10-25
literes mennyiségekhez használnak), és belerakom melegítés céljából a többszáz literes vízbe,
és várom, hogy felmelegedjen. :D :D :D :D :buszke: :buszke: :buszke:
Feketegombolyag
Nagyon örülök, ha a sötét málnák termése és az abból készült finomságok tényleg sikert arattak... Elképedve láttam, amikor Lamia bement egy fába, amin nem is volt ajtó, sőt én eddig még a fát sem láttam. A MB-k meg csak mosolyogtak, hogy ne gondoljam már, hogy mindet tudok. De ekkor én előveszek a tarsolyomból egy térképet, azt mondom: -Aha, aha,... És közben forgolódok meg nézelődök. Erre az MB-k összesúgnak, hogy milyen térképem lehet, de váratlanul arra jár az Aura, és kiesik a kezemből a térkép, amiről kiderül, hogy csak egy üres papír. :pirul: Hát igen így kell lebukni! A MB-k meg jót :lol: . És persze én is.
Maoi