SMK beavatás

-Na, óra beállítva, már csak a jó öreg gulyáságyút kell előszedni...- mondja Toxin és fölmegy a HK padlására. Matatás, csörömpölés majd káromkodás hallatszik le az ivóba, majd kisvártatva megjelenik Toxin kissé poros, de annál elégedettebb alakja, gulyáságyújával a kezében.

-Hálistennek semmi baja! De azért kicsit letörölgetem. És egy másik ruha is elkellene.

Leveszi poros hawaii fölszerelését és letörölgeti vele a port ágyújáról. Ettől a kocsma vendégei heves fuldoklásba kezdenek, aminek a Csapos ventillátort bekapcsoló mozdulata vet véget. Eközben Toxin minden ruhájától megszabadult már, kivéve a "Top Secret" feliratú alsógatyát. Előző göncei rongyként hevernek a földön, amely állapotot Blöki ki is használja és ellopja őket játszadozás céljából. Toxin néhány kézmozdulatot tesz maga körül, mire megjelenik rajta egy tökéletesen fekete ruha, melynek körvonalai nem is látszódnak rendesen... Tesz még egy mozdulatot a kezével és egy kis dögcédula jelenik meg a mellkasán "SMK Kisember-jelölt" felirattal.

-Na, így már jobb. És most készüljünk az éjfélre!

Azzal ágyúját gondosan becélozva a nagy faliórára elszalad a Csaposhoz, aki rögtön odaadja neki a Speciális MálnaÍzű GUlyásTöltetet (SMÍGUT). Toxin betölti az ágyúba a SMÍGUTot és türelmesen vár, mikor jön az éjfél...

Toxinboy

ToxinBoy, merész kalandozó, felvételre jelentkeztél a Sötét Málna Klánba és jelentkezésed elfogadtam. Felvételt akkor nyersz, ha túléled és végrehajtod az általam kieszelt gyilkos próbát. Segítségül kapod tőlem ezt az ékszert, ami tanácsokkal lát el utadon.

És ebben a pillanatban a HK levegője megtelik ide oda csapongó és károgó varjakkal, amik a társalgás további részét minden kívülálló számára követhetetlenné teszik

Lamia

Toxin kilép a kocsmából, egy pillanatra megáll, megigazítja dögcéduláját, fölpillant az égre és elmélázik. "Most vagy soha!" Megrázza magát és elindula kocsma előtti lejtőn. A domb aljába érve nem követi tovább az ösvényt, hanem bekanyarodik a fák közé és szépen megkerüli az egész dombot. Mikor pontosan a kocsma mögé ér, az eddig mindenhol békésen álló málnabokrokat most harcias, nagytüskéjű málnabokrok váltják fel és ezek rá is rontanak Toxinra. Ő a Lamiatól tanult varázsszóval tartja vissza őket, mire a bokrok szétnyílnak és Toxin belép a domb aljában lévő barlangbejáraton. A Hold sápadt fénye nem sokáig világítja meg a lefelé vezető lépcsősort, mert a bokrok rögtön összezárnak a bejárat előtt. Toxin vörös szemei fényleni kezdenek. "Még jó hogy van pár saját trükköm is!" Lassan elindul lefelé a lépcsőkön...

Toxinboy

...és még mindig csak megy, csak megy, csak megy. Már legalább fél órája ereszkedik a folyamatosan jobbra kanyarodó lépcsősoron. "Ha ez így megy tovább akkor nincs szükség az éjszakai látásomra." Azzal lehunyja szemét, és ahogy azt az előző kétezer lépcsőnél már megszokta, enyhe ívben jobbra kanyarodva, lábait harminc centivel előrébb és húsz centivel lentebb rakva halad tovább. De pár lépés után rájön hogy előbbi gondolatmenete hibás volt, és nem mennek így tovább a dolgok. És ő sem megy tovább. Inkább zuhan. Rémülten nyitja ki a szemét, de csak a mellette elsuhanó sötétmálna-színű köveket látja. "Még szerencse hogy hogy ez mindig nálam van." Benyúl köpenye alá és elővesz egy kicsi tasakot, és megránt rajta valamit. Egy másodpercen belül már az önfelfújós gumibálnáját tartja kezében. Ahogy a régi rajzfilmekben látta, úgy tartja a feje fölé, amitől lehetetlen módon ugyan, de lassul a zuhanás és ereszkedéssé válik. Fél perc múlva eléri a padlót, kiereszti a levegőt hű gumibálnájából és zsebébe süllyeszti. "Hmm, a sikerül teljesítenem a küldetést és belépek a klánba át kell festenem MobyDekket fehérről feketére... Remélem nem fogja bánni!"

Körbenéz, hol van. Pont egy kereszteződés közepén áll. A mögötte lévő folyosón egy kanyarodó lépcsősor vezet fölfelé ("Úgylátszik rövidítettem!"), a másik három teljesen ugyanolyan. "Most légy okos Domokos." Nem tudja eldönteni hogy melyiken menjen tovább, ezért elővesz egy lila hatoldalú dobókockát és jó szerepjátékoshoz méltó módon dönti el a kérdést: "Ha 1 vagy 4 akkor balra, ha 2 vagy 5 akkor egyenesen, ha 3 vagy 6 akkor jobbra!" Gurul a kocka és... "Kettes! Akkor egyenesen!" Elrakja a kockát és elindul egyenesen...

Toxinboy

Toxin már órák óta bolyong a katakombákban de nem találja azt amit keres. A szokásos kockás módszer nem nagyon jön be, a pókhálószerű folyosókon nem segít. "Na, hogy is volt a Galaxis Utikalauzban? Kapcsoljuk csak be a Végtelen Valószínűtlenségi Generátort!" Benyúl a zsebébe, elővesz egy bögrét tele forró vízzel, majd egy teafiltert tesz bele. Ezután előszed egy bonyolult szerkezetet, amiből mindenféle drótok és csövek állnak ki. "Na, jó is lesz ez a tea!" Kiveszi belőle a filtert, a fura szerkezetből belecsöppent pár csepp málnaszörpöt, majd a másik oldalán lévő drótot óvatosan belelógatja a teába...

Megpördül körülötte a világ, rés nyílik a valóság szövetén és kihullik belőle 6 millió rózsaszín szórólap. Toxin elkap belőle egyet és megnézi. Nem is néz másra többet, csak elindul. Nem veszi észre a mögötte materializálódó óriási húsdarálót, ami utána indul, de még időben elkapja az Idő Vasfoga, és megeszi.

Toxin csak nézi a lapot és megy előre. Egyszer csak megáll. Durván. Megállítja egy ajtó. Szétesett tagjait összeszedve tápászkodik föl, és ott áll egy ajtó előtt, melyet sötét málnaindák fognak körbe. "Igen, ez lesz az!" Remegve kopogtat az ajtón a Lady Lamiatól kapott gyűrűvel.

És az ajtó nyikorogva kitárul...

Toxinboy

Toxin már épp lépne be a feltáruló kapun, mikor telepatikusan kap egy Emilt Lady Lamiatól, aki újabb tanácsokkal látja el. Miután az Emil (Rulez! :D ) leadja az infót, fölszáll az asztrálsík metrójára Zazi mellé és elmegy. Toxin befejezi a koncentrálást és kinyitja a szemét. Meglepetten veszi észre, hogy egy tucat Begőzölt Goblin áll körülötte, hegyes kis dárdáikat testének szegezve. Az egyik előrelép és azt mondja:
-Nem láttál itt véletlenül egy csontnyulat?
Toxin meglepődve válaszol:
-Nem, de...
A kis goblin szája foghíjas vigyorra húzódik és hatalmas nevetésben tör ki, amit a többiek is követnek. Nagy nehezen, tiszta nyálasan abbahagyja és ismét szól:
-Hehe, akkor most téged fogunk megenni! Hehehehehehe...
Toxin egy kicsit meglepődve áll az ismét röhögőgörcsbe fulladt beszélgetés közepén, de gyorsan reagál:
-Várjatok csak! Mintha láttam volna itt befutni ezen a kapun egy olyan csontnyulat. Lehet hogy pont előletek menekült?
A goblinok egy emberként... izé... goblinkét hagyják abba a röhögést és előre szegezett dárdával bámulnak bele a sötétbe.
-Biztos vagy benne?-kérdi a szóvivő goblin.
-Persze! Menjetek csak utána, jövök én is!-mondja Toxin 64 fogas bájvigyorral, majd örömmel nézi ahogy a szerencsétlen buta jószágok besétálnak a málnadíszes kapun, ő pedig szépen lassa utánuk sétál. Mikor beér a kapubolt alá szinte ledönti lábáról a sikítva menekülő goblinok áradata, meglepődve néz utánuk. Aztán még jobban meglepődik, mikor a kapun agy kétméteres csontnyúl jön ki. Rámosolyog Toxinra és a goblinok után veti magát.
"Fú, hogy a Szent Málnaszörp SötétMálna-darabkái akadjanak a torkodon ha mégegyszer megilyesztesz valakit!"
Toxin végre nyugodtan beléphet a kapun...

Toxinboy

Toxin egy sötét folyosón halad végig, a távolban málnaszín fényesség dereng. Sokáig gyalogol mire elér a terembe ahonnan a fényesség árad. Ennek a fénynek nincs igazi forrása, csak a helységet beborító sűrű köd dereng halvány sötétrózsaszínben. Toxin óvatosan halad előre, és hamarosan meglát a ködben néhány homályos alakot. Közelebb megy hozzájuk, és közelről már ki tudja venni a teremben sorakozó páncélok alakját. Sokáig keresgél köztük mire megtalálja a nekivalót. "Ez az! Hawaii málnamintás pillekönnyü XXL-es teljespáncél!" Gyorsan magáraveszi a vértet, ami szinte baráti szeretettel simul a testére, tökéletes védelmet nyújtva mindenütt. "Na, ez megvan. Gyerünk tovább!" Lassan továbbotorkál a páncélok közt, amik egy idő után elfogynak és ismét csak a rózsaszín köd van mindenütt. Ösztönösen megy tovább és hamarosan el is ér egy rövid alagutat, aminek a végén egy ugyanolyan terem fogadja. Csak megy és megy tovább és rövidesen meg is lát egy nagy kupac valamit. Amint közelebb ér látja, hogy egy csomó fegyver van egy halomba dobálva. "Na nézzük csak, mi lenne nekünk az igazi..." Sokat turkál, keresgél, nézegeti, próbálgatja a fegyvereket, míg tekintete megakad egy két és félméteres vastag lándzsán. "Oh, ez igen!" Fölveszi, próbálgatja, aztán elégedett mosollyal rejti el köpenyének ráncai (árnyai) közt. Mosollyal arcán lépdel tovább és hamarosan el is éri a kijáratot. Boldogan lép ki rajta a katakombákba és sétál tovább egy véletlenszerű folyosón. Nem veszi észre a mögötte settenkedő árnyat. Egy nyúl árnyát...

Toxinboy

Toxin egyre sötétebb folyosókon bolyong és már jókedve is elmúlt. Lándzsáját elővéve halad folyamatosan hallgatózva. Egy sarkon megáll és fülel. Csak ekkor hallja meg annak a puha, párnás lábnak a lépteit, ami már hosszú idő óta követi, azonnal megpördül, de már késő. Egy hatalmas, szőrös fehér test dönti le a földre, hatalmas véres szemekkel és alkarnyi agyarakkal. Na és persze hosszú fehér fülekkel. "Egy vérnyúl!" gondolja Toxin, miközben ezt üvölti:
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!
Becsukja szemét és várja a következő pillanatban bekövetkező véget. De az nem jön el. Mellkasán csökken a nyomás majd halk sírást hall. Meglepetten ül föl és kinyitja szemét. A vérnyúl ott ül előtte a földön és pityereg, majd szipogva megszólal:
-Jóvanna, aszért még nem kell annyira üvölteni!
Toxin szájtátva áll, és csak bámulja a nyulat. "Mi baja van ennek? Nem akar megenni?" A "nyuszi" két szipogás közt megint megszólal:
-Ész aszt a cúnya lándzát is elrakhatnád! Cak nem akarssz megölni valakit?
Toxin egy pillanatig fel sem fogja mit mond a nyúl, aztán zavartan elrakja a lándzsát.
-Én nem... szóval nem akartam... megölni... csak óvatosságból... volt a kezemben...
-Miért, mitől félssz?
-Hát...ööö...te például nagyon megijesztettél...
-De hát én nem akartalak bántani!
-Akkor...? Miért ugrottál rám?
-Cak egy kici sszejetetre vágytam!
Toxin megdöbbenten bámul a nyúlra. Aztán eszébe jut valami. Óvatosan odaül mellé...
-És, mi van a fajtársaiddal?
-A fajtárszaim? Á, mind nevetszégesznek tart a besszédhibám miatt...
-Pedig nem is zavaró...
A nyuszi elmosolyodik és Toxinra néz:
-Ugye, sszerintem se zavaró! De sszerintük az. Ezért otthagytam őket és eldöntöttem hogy nem bántok senkit és csak növényeket eszem ezután. Az előbb is megettem egy káposz...
A nyuszi hirtelen elhallgat és hasára szorítja a kezét. Aztán nyüszítve elterül a földön. Toxin odaugrik mellé és közben keresgélni kezd a zsebében.
-Nyugi, valószínűleg megettél egy Gyilkos Káposztát és mostanra telepedett meg a gyomrodban. Szörnyű kínokat tudnak okozni de szerencsére nem bírják az...
Toxin előkap egy vodkásüveget és az egész tartalmát a nyusziba tölti.
-...alkoholt.
A nyuszi öklendezni kezd és egy megtépázott káposztát hány a földre. A káposzta szívszakasztóan sikítani kezd és menekülni próbál, de Toxinnak már a kezében van a lándzsája és egyetlen mozdulattal fölszúrja a káposztát. Az még vonaglik kettőt hármat és elernyed.
-Kösszönöm hogy megmentettél! Egyébként mi volt asz amit leöntöttél a torkomon?
-Vodka...
-Egéssz finom!
Toxin elképed egy pillanatra, de kezd hozzászokni a meglepetésekhez.
-Ööörülök neki... Egyébként hogy hívnak?
-Belezőnek.
Tox ezen már fel sem húzza a szemöldökét.
-Nos, Belező, mit szólnál ha velem maradnál? Kalandoznánk, mulatoznánk, zöldséget ennénk, vodkát innánk...
-Oké!

Toxinboy

Toxin zihálva fut egy sötét folyosón, kezében lándzsájával, mögötte Belezővel. Az elmúlt pár óra megviselte az idegeit. Mióta összefutott a beszédhibás vérnyúllal rájukrontott egy MadárPók, újra összefutottak a Begőzölt Goblinokkal, nagy nehezen megszelidítettek egy Veszett Birkát (Belező beszélgetett vele amíg Toxin a hátán ülve betörte ahogy a lovakat szokás), átvágták magukat egy seregnyi mászóbaglyon, megküzdöttek a Kék Mamagállyal, és most valami embertestű, sárgarigófejű szörny (a Kis Kézi Szörnyhatározó szerint Minooriolusz) üldözi őket.

A Kis Kézi Szörnyhatározó szerint ez egy rendkívül agresszív és buta jószág. Toxin az előbbit már észrevette, az utóbbit még annyira nem, mivel akárhogy próbálja lerázni a szűk folyosókon, egyszrűen nem megy neki. Aztán eszébe jut valami...
-(huh...:liheg:) Belező! (huh...jah...)
-(:nyelvetlógat:) Ig..hen?...
-(uhh...:éleskanyarbalra:) Nincsh...náladh..(ufh)..vélethlen...egyh...törülköző...?
-(heh...huh...) Thörülkösző...vagyh...törölkösző...?
-(fuh...hah...) Mind...egy..!
-(juj...huh...) Nin..cs...!
Toxin szomorúan fordul be találomra egy folyosón, lefut egy lépcsőn, majd fölfut egy másikon, bekanyarodik balra és...
-Hát ez meg mi?
Belező teljes lendülettel a hirtelen megálló Kisember-jelölbe rohan és annak rendje és módja szerint le is pattan a páncéljáról.
-Mi van? Miért álltál... Mi esz?

A sárgarigófejű ember örömtől rikácsolva rohan a folyosón. Ez az ő területe, minden zeget és zugot ismer, nem lehet előle elbújni! Csak befordul itt, lefut ezen a lépcsőn, fölfut azon a másikon, bekanyar balra és...
Hát ez meg hogy kerül ide? Ilyen eddig nem volt itt! A Minooriolusz csodálkozva lépdel oda a folyosó szélénél lévő asztalokhoz, amik roskadoznak a palackozott víztől, energia- és üdítőitaloktól. Mögöttük egy betegesen fehér bőrű, vörös szemű ember áll szemellenzővel a fején csíkos köténykében, ami alól egy fekete páncél kandikál kifelé.
-Jó napot! Talán elvesztette a számát?-kérdezi a fehér ember.
-Ööö...nem.
-Akkor megkérhetném hogy menjen ki erről a folyosóról? Hamarosan itt fog elhaladni az Első Katakomba Maraton mezőnye és nem szeretném ha akadályozná a munkámat!
-...Mi a maga munkája!
A fehér ember csodálkozva néz rá.
-Természetesen én vagyok az, aki a frissítőket osztogatja a futóknak!
-Aha. És nem haladt el erre véletlen egy futó? Egy nyúl is volt vele...
-Dehogynem! Arra mentek tovább!-mutat a fehér emberke a sötétségbe.
-Á! Köszönöm!
Azzal a sárgarigófejű ember futni kezdett és bevette magát a homályba. Mostmár nem menekülhetnek!

Toxin lekapja magáról a kötény és a napellenzőt, és az asztal alatt fekvő csontvázra hajítja. -Köszi haver! Belező! Hol vagy? Mennünk kéne!
-Itt...böff...vagyok...
Toxin feje a plafon felé fordul és meglátja a vérnyulat, aki hatalmas, gömbölyű hassal fekszik egy sziklapárkányon. Körülötte szétmarcangolt növényi részek fekszenek.
-Mit csinálsz ott?
-Cak...böff...megettem eszeket asz...böff...ínciklandó indákat...Jövök már...
Belező nagy nehezen talpra áll és ügyetlenül a párkány széléhez lépdel. Megpróbál lemászni de hatalmas hasától nem bír. Véletlen rálép egy növényi darabkára, megcsúszik és Toxin fejére esik. Bosszúsan tápászkodik föl.
-Szerintem te nem vérnyúl vagy hanem haspók!
-Úgy...böff...gondolod?
Toxin hóna alá kapja a mozdulni sem bíró Belezőt és elindul a sárgarigó fejű emberrel ellentétes irányba.

Toxinboy

Toxin tökéletes csendben halad egy széles és nyirkos folyosón, mögötte ugyanilyen halkan lopakodik Belező. Mindketten érzik, hogy a cél egyre közeledik. Az enyhén lejtő folyosó vége pedig lassan föltűnik a távolban. Pár perc múlva el is érik és kilépnek rajta egy hatalmas terembe, amiben óriási cseppkövek lógnak a plafonról, előttük pedig egy tó terül el ameddig a szem ellát (vagyis a terem faláig). "Ez lesz az." gondolja Toxin. Mutatóujját szája elé téve jelez Belezőnek hogy maradjon csöndben, majd az ujjat elhúzva torka előtt a várható következményekre utal. Eztán halkan előveszi köpönyege alól a hűséges gumibálnát, MobyDekket, és egy zsinórt húz meg rajta a lehető leglassabban, mire a bálna szép halkan fölfújja magát. Toxin előveszi lándzsáját, vízre bocsátja MobyDekket, beszáll és int Belezőnek, hogy kövesse. Ő azonban tagadóan megrázza fejét és a sötét vízre mutogat, majd elkerekedett szemekkel követi valaminek a fölemelkedését Toxin háta mögött. Tox gyorsan megpördül és egy hatalmas polipcsáppal találja szemben magát. Ebben a pillanatban megreccsen Belező alatt a talaj és elkezd a vízbe süllyedni.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁ! - szól a vérnyuszi és Toxin mellé veti magát a bálnába. A hangos üvöltés bezengi az egész termet, mire néhány reccsenés hallatszik a plafonról, illetve a víz alól.
-ÓhogyazAura...-mondja Toxin és gyorsan megránt egy kicsi zsinórt a gumibálnán. A hátsó szelep kinyílik és őrült sebességgel indulnak el a terem másik vége felé éppenhogycsak elkerülve a polipkar csapását. Száguldás közben Toxin vadul rángatózik jobbra-balra, hogy kitérjen MobyDekkel a lehulló és a víz alól feltörő cseppkövek útjából, miközben Belező a félelemtől eltorzult arccal kapaszkodik a vállába. Egy kecses kanyar balra, egy kitérő jobbra, egy farolás, egy cseppkő elütése lándzsával, és száguldás tovább. A terem közepén közben kiemelkedik a vízből a terem méreteihez mindenben hasonló (értsd: hatalmas) málnaszín polip. Vagy tintahal. Vagy valami olyasmi. Egy biztos: a cseppkövek gumilabda(rúd?)ként pattannak le nyálkás bőréről. Hatalmas fején tizenegy vizenyős szem ül, ezt egészíti ki a tizenkettedik szem, ami nem más mint egy hatalmas (már megint) smaragd.
Toxin befordul és előreszegezett lándzsával, a repkedő kövektől és csapásra induló csápoktól csöppet sem zavartatva rohamra indul a szörny ellen. Sajnos a legizglmasabb résznél pont véget és a mostani epizód. Rövid (???) reklám után folytatjuk.

Toxinboy

Toxin ügyesen lavírozik a (soha el nem fogyó) cseppkövek között a polip felé. Már majdnem odaér a védekezésre fölkészült lény mellé, mikor a harci dühtől elvakulva nem tér ki időben egy alulról érkező kő elől, ami így egyszerre szúrja át hűséges bálnáját és lobogó köpenyét. A roham viszont nem szakad meg, csak a formája változik kissé:
Fölül a cseppkő, rajta lógva Toxin és MobyDekk röpülnek a polip felé, mindez előtt pedig a szerencsétlenül jajgató és gyönyörűen a levegőben pörgő Belező. Egy pillanattal később a vérnyúl telibe trafál egy másik alulról érkző sztalagtitot, így mostmár annak hátán csücsülve folytatja a száguldást.

Néhány pillanattal később cseppet sem simán landolnak a szörny két vizenyős szemében. Toxin, MobyDekk és Belező úgy repülnek el mint a győzelmi zászló, és most a változatosság kedvéért a polip kezd el üvölteni, aminek hatására még több cseppkő képződik és röpköd össza-vissze. Toxin felkapja az időközben önmagától összszugorodó gumibálnát, elrejti köpenyében, majd Belezőt hóna alá fogva ugrálni kezd a kövek előtt, miközben fokozatosan halad a tizenkettedik szem felé. A sok cseppkővel azonban a szörny sem tud már mit kezdeni, hiába csapkod csápjaival folyamatosan, újabb három szemét szúrja ki a kőzápor. Ez viszont már neki is sok és hirtelen a víz alá süllyed. Toxin és Belező pedig természetesen követi, a vérnyúl folyamatos ordításától követve:
-NEEEEEE! ÚTÁLOOOM AAA VÍÍÍÍSSSZZZEEET!
Az üvöltözésnek egy csobbanás vet véget és egy átható és egyre mélyülő bugyborékolásban folytatódik. A mélyülés oka az eddig vinnyogó hangú Belező átalakulása. A kicsi vérnyuszika a mélyülés sebességével egyenes arányban nő három és fél méteres, kifejlett vérnyúllá, ami kicsinek nem nevezhető tépőfogakkal és karmokkal rendelkezik. Szemei Toxinéhoz hasonlő vörös izzásba kezdenek és a megilletődött kocsmalakót hóna alá fogva megindul a menekülő polip után.
"Csak el ne felejtsem hogy utálja a vizet, már ha ezt túlélem!"-gondolja a most még nem fulldokló Toxin, miközben Belező a tó alján lévő, málnaszín polip-méretű, "EMERGENCY EXIT" feliratú járat felé úszik őrjítő sebességgel.
És itt újabb raklám következik.

Toxinboy

Toxin már éppen kifogy az oxigénből, mikor érzi hogy kiértek a vízből. Reflexből vesz egy mély levegőt és partra vetett halként tikácsol. Mikor ezzel végez fölemeli fejét és körbepillant. Az első amit észrevesz az egy nagy sárga autó egy kísértetiesen ismerős felirattal. Aztán megszólal az annyira utált dallam, és Toxinnak rögtön beugrik a dallamra költött kicsi szövegecske:
"Mondd anyádnak gyűjjön kí! Azt is mondjad hozzon pénzt!"
Útálkozva fordul el a Femili Frosztos autótól és keresni kezdi Belezőt. De a nyulat sehol sem találja, és a málnaszín polipot sem. Vajon hova tűnhettek?
És újabb reklám.

Toxinboy

Toxin csak most néz körbe. A Femili Frosztos autó mellett áll egy utca közepén, hatalmas toronyházak között. Meglepetten vakarja a fejét, mikor észreveszi hogy egy tócsa van mellette. "Ahha. Szóval itt bukkantunk volna ki? Érdekes. De hol a polip?" Ekkor egy semmivel sem összekeverhető hang üti meg a novícius fülét. Egy átható böfögés. Aztán mégegy. Tox némi keresgélés után megtalálja a forrását. A sárga autó hátsó részéből jön. Lándzsáját előhúzva óvatosan odalopakodik és hirtelen kivágja az ajtót fegyverét előre szegezve.
A felpuffadt Belező meglapatten néz rá társára.
-Mi a helszet haver?
-Hát te meg mit csinálsz itt?
-Találtam egy kis szöldszéget. Kicit fagyos volt de finom!
-Hogy kerültünk ide?
-Én nemtom. A polipot üldösztem, asztán megéresztem a szöldségzagot és bejöttem ide.
-Na jó, akkor hagyd abba a zabálást és induljunk tovább! Meg kell találnunk azt a...
A mondatot hatalmas motorzúgás töri meg. Toxin megfordul és egy érdekes látvány tárul elé. Mindenféle furcsa jármű közeledik feléjük az utcán: targonca, egy hatalmas terepjáró szöges spoilerekkel, egy piros sportkocsi hátsószárny helyett acélpengékkel, egy rakéta alakú autó cápafestéssel, egy kombájn, egy hatalmas betonkeverő kocsi, mentőautó, rendőrautó, hernyótalpas...
Toxin meglepve bámulja az érdekes jelenséget, aztán az éppen kikászálódó Belezőt fölkapva reflexszerűen vetődik félre a terepjáró elől, ami teljes sebességgel beleszáll a Femili Frosztos kocsiba, az pedig lerepül az útról és elsodor egy bohócruhás fickót, aki egy sikátorból előkászálódva épp a sliccét húzta föl.
Az elhúzó járművek után feltámadó szél egy szórólapot sodor Toxin arcába. A novícius megfogja és elolvassa.
-Tyűha!
-Mi asz Tokz?
-Egy brutális autóverseny van a városban, aminek a fődíja a Málnaszín Polip Tizenkettedik Smaragdszeme!
-Télleg?
-Azt hiszem Belező itt az ideje kocsikázni egyet!
Toxin gonosz mosollyal száll be a sárga autóba, mellé beugrik a vérnyuszi. Tox indít, és a többi száguldozó után veti magát.
-A szórólapon az áll, hogy háromféle módon lehet megnyerni a versenyt: végig kell menni a kijelölt útvonalon és elsőként kell célba érni, vagy el kell ütni az összes városlakót -brr, ezt nem vállalom-, vagy ki kell ütni a többi versenyzőt. Szóval Karmageddon Live? Ám legyen.
Ahogy kifordulnak az utcából a bohócruhás muki kikászálódik a szemetesek közül és az öklét rázza utánuk.

Toxin száguldás közben aktívan tanulmányozza a műszerfalat, ami sok színes és érdekes formájú gombbal van tele. Kis keresgélés után megnyom egy gombot, mire egy hatalmas rakéta indul útjára és lebont egy fél háztömböt.
-Upsz, ez nem az...
Következő gomb: egy hatalmas gumikalapács nyúlik ki a tetőről és mindent ütlegelni kezd ami mellett elhaladnak.
-Ez sem az...
Újabb gomb: kinyílik a raktér és egy halom jégkrém esik az útra. Arra mászkáló kisgyerekek öt másodperc alatt eltüntetik.
És ez sem az...

Toxinboy

Toxin találomra megnyom mégegy gombot. Hatalmas zúgás hallatszik és egy pillanat múlva rakétaként lő ki az autó.
-Ezazzz! Megtaláltaaaaaam!
De nem sokáig van ok az örömre. A düborgő nitrótól száguldó autó szép lassan elemelkedik a földtöl és fölötte lebegve rohan őrült sebességgel egy toronyház felé.
-Ajajj...-szól Toxin és idegesen nyomkodni kezdi az eddig még ki nem próbált gombokat. Ennek eredményeként először megszólal az idegesítő dallamkürt, aztán acélhegyek nőnek az autóból mindenfelé, amitől egy sünire kezd hasonlítani, eztán pedig hasonló irányban hasonló mennyiségű rugó is kipattan a kocsiból. De a nitrót nem sikerül kikapcsolni. Toxin és Belező egymásba karolva és hisztérikusan sikoltva várja a véget. Mikor elérik a toronyházat nagy meglepetésükre nem halnak meg, mert az egyik rúgó miatt visszapattannak a falról, viszont ennek a hirtelen irányváltásnak a következményeként lefejelik a műszerpultot és elájulnak. A sárga autó viszont pattog tovább.

Toxin zúgó fejjel tér magához. Úgy érzi magát mint mikor utoljára magához tért a kocsi mellett. Tényleg, a kocsi. Körbenéz és rövidesen észreveszi, hogy még mindig benne ül, csak mostanra kissé rosszabb állapotba került. Nagy nehezen kikászálódik belőle és körbenéz. Az egész város romokban hever. A különös járművek roncsként füstölögnek az út szélén, sofőrjeik ájultan fekszenek a volán mögött vagy az úton. Belező a szomszédos park füvét majszolgatja. Tox óvatosan megsimogatja fájó fejét és értetlenül nézi tovább a tájat. Lassan megfordul és meglát egy megroggyant pódiumot az út szélén, egy útra rádőlt papírmasé kapu szomszédságában. Mintha valami zöld csillogna a pódiumon... Toxin közelebb botorkál és meglátja a zölden csillogó tárgyat: A Málnaszín Polip Tizenkettedik Smaragdszemét! Tőle tellhető legnagyobb sebességgel odarohan és elfojtott lélegzettel fogja meg és teszi el a kincset.
-Belező! Küldetés teljesítve! Megyünk haza!
Toxin felkapja a nyuszit és a hirtelen feltűnő, gomolygó, rózsaszín ködbe ugrik hangos nevetés közepette...

Toxinboy

media a sarokasztalnál ülve lehajtja fejét, magába mélyed, mintha kizárólag számára hallható hangra figyelne. Ölében egy tenyérnyi tárgy materializálódik, melyet tenyerével nyomban befed, de ujjai közül kiszűródik annak sötét ragyogása. media felnéz, és ahogy elmosolyodik, egy pillanatra a nagyon figyelmes kocsmalakók megláthatják vimpári valójának bizonyítékát: veszedelmes szemfogait. Aztán feláll, éjszín köpenyét maga köré tekeri, és halkan mormol valamit. Az alakjából füstként áradó sötétség elborítja a HK-t; a fáklyák lángja megremeg, már-már kialszik, a vendégek levegőért kapkodnak a szinte tapintható sűrűségű árny fagyos ölelésében. media fekete köpenyes, csuklyás alakja elvész a sötétség szívében, így az sem látható, ahogy magabiztos, sebes léptekkel elhagyja a kocsmát; távozása csak azért vehető észre, mert a homály uszályként követi, így a HK kiszabadul az éj fojtogató karjaiból, a fáklyák ismét fellobbannak. Az esetleges érdeklődők az ajtón kinézve láthatják, hogy ToxinBoy nyomába szegődve megkerüli a dombot, és az offenzív hangulató málnabokrok felé tart. A bokrok rá is rárontanak, de az alakját körülölelő sötétség meglódul, falként magasodik fel, és a támadók tehetetlenül torpannak meg előtte. Felemeli a kocsmában kapott medált, hátha hatással lesz a bokrokra, de szemmel láthatólag nem erre szánták, mert a növények meg se moccannak. Lemondóan legyint, elteszi a medált, majd szemöldökét összehúzva koncentrál. A homály újra megindul, örvényként szórva szét az útban álló bokrokat, feltárva a bejáratot. media sietve belép, érzi, fogytán az ereje. Valóban, alighogy biztonságos távolságra kerül a bejárattól, elereszti a mágikus erővonalakat, és immár csupán a barlang természetes sötétsége veszi körül - ami ez esetben töksötétet jelent. Ez azonban az éjszaka teremtményeinek nem jelenthet gondot - így mediának se. Vimpárérzékeivel úgy tájékozódik az éjszakai homályban, mintha fényes nappal lenne. Tisztán látja az előtte kezdődő csigalépcsőt, és el is indul rajta, tudva: küldetése odalent vár rá...

media

- Kétezer-háromszáztizenhét... kétezer-háromszáztizennyolc... kétezer-háromszáztizenki...
media se vette észre a lyukat, annak rendje és módja szerint belelépett. Azonban nem kezd szabadesésbe, mint szerencsétlen elődei, hanem köpenyét hirtelen lepedőnyi méretűvé terjeszti, és lassú ereszkedéssel érkezik a lépcső aljára (aki látott vámpírfilmet, tudja, miről van szó :P ). Köpenye újra normális méretűvé válik, és ő szembenéz az előtte elterülő három problémával. Mindehárom probléma egy-egy, teljesen jellegtelen és egyforma alagút. media rövid töprengés után, a "Balkéz Ösvényére" emlékezve a bal oldaliban indul el. Továbbra sem gyújt világosságot, így pontosan látja, hogy az alagút távolba vesző végében halvány fény pislékol...

media

.- On di edzs of onor ví, sí dö lájt... dudorássza media, ahogy a fény felé lopakodik az alagút végén. Az eddig nyílegyenes alagút hirtelen egy éles kanyart vesz, és egy hatalmas terembe torkollik. Ez még nem is lenne baj; a gond ott kezdődik, hogy a teremben tüzek égnek, és apró, lándzsás alakok táncolják őket körbe. Szerencsére annyira elmerülnek foglalatosságukban, hogy nem veszik észre mediát. Ő látja, hogy több kijárata nincs a teremnek, így valószínűleg rossz úton indult el. media úgy dönt, hogy visszafordul, és ebbe pont belekezd, amikor a mindenhol ott lévő Aura jóvoltából belerúg egy ottfelejtett vödörbe, ami jókora csörömpöléssel felborul.
- Képzeljétek azt - kezdi media a köré gyűlő apró, zöld, lándzsás lényeknek, akikben - ha ott lenne - Toxin a Begőzölt Goblinokra ismerne -, hogy két nagy lőtávolságú Ismétlő Goblinölő Nyílpuska van nálam, mindegyikhez kétszáz nyílvesszővel.

A goblinok szemlátomást gondolkodóba esnek, mélázva néznek hol media arcára, hol két töküres kezére.
- De hisz nincs nálad semmi... - válaszol lassan a legokosabbnak tűnő példány.
- Legalább képzeljétek el, jó?
- Megpróbálhatjuk... - bólogat a goblin, és a társaihoz fordul: - Fiúk?
Egyetemes bólogatás a válasz, senkinek nincs ellenvetése.
- Akkor háromra - biztatja őket media. - Egy... kettő... három!
Mikor a "három" elhangzik, az összes zöld mütyür összevont szemöldökkel, koncentrálva mered media kezére, szemlátomást nagyon erőlködnek. media pont kezdi feladni a reményt, amikor az apróságok egy goblinként felsikoltanak, és szétfutnak a szélrózsa minden irányába. Valamelyikük kinyit egy rejtett ajtót az egyik falon, és a több száz zöldség egymást taposva betömörül rajta, és pánikszerűen becsukják maguk mögött.
- Ki gondolta volna, hogy beveszik ezt az ásatag trükköt... - mormolja media, majd visszaindul a kereszteződéshez, magában számolgatva, hogy a két fennmaradó alagút közül melyiket válassza.

media

- Csak szép sorban - gondolja media az alagutak előtt, és következetesen a középsőt választja. Ez már korántsem olyan egyhangú, mint az előző, kívűlről inkább egy nagy kupac spagettihez hasonlít. Ebben még media vimpármemóriája se boldogul a végtelenségig, hamarosan már komoly aggodalom tölti el a kijutást illetően.
- Ez így nem fog menni - mérgelődik. Behunyja a szemét, és a véletlenre bízza a dolgot: vaktában indul el a szövevényes folyosókon, hallásával figyelve arra, nehogy nekimenjen egy falnak (mint a denevér :P ). Bolyong, és bolyong, és bolyong...

media

- Na, lássuk, hova is jutottunk! - gondolja media mintegy három és fél órányi vak tekergés után. Kinyitja szemét, lát, és nem győz megdöbbeni. Hatalmas, fekete, kétszárnyú fémajtó előtt áll, melyet középen a Sötét Málna szimbóluma díszít. media - biztos, ami biztos - kopogtat az ajtón, mielőtt megkísérelne belépni. Elvégre bárki itthon lehet...
- Ki meri háborgatni a Katedrális nyugalmát??!! - érkezik a válasz a dörömbölésre, a falakból dübörgő, hihetetlenül mély basszus képében (hangjában).
- Csak én... - emeli fel a media a kocsmában kapott medált, miután kiheverte az átmeneti halláskárosodást.
- Ó, gyere csak, gyere... - a hangerő továbbra sem csökken, ami némi kontrasztot képez a szívélyes invitálással.
És a hatalmas érckapu lassan feltárul...

media

media tehát belép a lassan kitáruló ajtószárnyak között, és visszatántorodik a küszöbről. Van ugyanis még egy ajtó, ez, ha lehet, még feketébb, mint az előző, és csak egy tenyérnyi mélyedés van rajta. media előbb - logikusan - a tenyerét teszi oda, majd belerúg, utóbb megpróbálkozik még egy-két testrésszel, hasztalan. Végül eszébe jut a medál, amit az előbb tett zsebre, és belepróbálja a lyukba. Csodák csodája, ez a kapu is nyílni kezd. Ez már befelé, így valószínűleg nincs több akadály. Hacsak azt a nagy-nagy lengőbárdot nem számítjuk, ami a plafon irányából érkezik, egyértelműen előre megfontolt vimpárölés elkövetésének szándékával. media az utolsó pillanatban vágódik hasra előle. A bárd elzúg a feje fölött, mire ő feláll. Akkor jön rá, hogy ez hiba volt, amikor hallja a baltát elindulni visszafelé... Gyorsan újra felveszi a hasmánt pozíciót, közben valami ősi nyelven a Katedrális bizalmatlan építőinek kíván kellemetlen dolgokat. Megvárja, amíg a lengőbárd kilengi magát, és csak aztán áll fel ismét. Rájön, hogy ez még valószínűleg csak az előcsarnok, mivel a négyszer négy méteres terem végében újabb, a holdtalan éjfél színeiben pompázó ébenfa ajtó található. De az már holnapra marad...

media

media tehát óvatosan megközelíti a szép fekete faajtót. Ez újfent kifelé nyílik, rendes kilincs van rajta.
- Próba cseresznye - gondolja media, és lenyomja a kilincset. Csodák csodája, az ajtó nyikorgás nélkül kitárul.
- Vagy a Nagyasszony mászkál le megolajozni, vagy valami nem stimmel - morfondírozik media, miközben bekukkant a nyitott ajtón.
A terem feketén fénylő falaiból szinte tapintható erő árad, a sötét ragyogás valósággal mellbevágja az óvatlan belépőt. media percekig csak hápogni tud a megrendüléstől, miközben érzi, hogy a Katedrálist átható energia elönti rég halott testét, és feltölti erővel; hatalma újra teljessé válik, ismét ura képességeinek. Mire mozdulni tud, már felmérte a termet ahova került: hatalmas, négyzet alakú, sziklából vájt csarnok, középen egy oltárral, mögötte egy hatalmas szoborral, mely egy málnabokrot ábrázol. Az ajtóval szemközti falba a kapun látott szimbólumot vésték ismeretlen kezek, az oldalsó falak mellett pedig fegyver- és páncéltartó állványok sorakoznak. media belép a Katedrálisba, térdre rogy az oltár előtt, vértelen ajkai egy réges-rég elfeledett nyelv szavait citálják.
- Karjukat metszik, hitük szálljon/Vérfonta ima urukig... - mormolja a térdelő vimpár; lelkét csak annak hiánya folytán nem tölti el a hit, de esküszava megpecsételi a Málnának tett hitvallását. Miután befejezte, még egy darabig lehajtott fejjel kuporog, majd lassan feláll és az állványokhoz megy. Keres egy méretének megfelelő páncélzatot; az éjfekete, pillekönnyű félvértbe is a Sötét Málnát kovácsolták alkotói. Sokáig válogat a fegyverek között, de nemigen talál kedvére valót: a zúzófegyverek túl kifinomulatlanok, a szálfegyverek túl nehézkesek, a szúrófegyverek túlzottan is karóra emlékeztetnek, lőfegyvert pedig akkor se venne a kezébe, ha a napra tennék. Szeme végül megakad egy kurta, másfél méteres boton, ami olyan képpel lóg az állványon, mint aki egy vadidegen helyzetbe került, és nem nagyon tud mit kezdeni magával. Csak az avatott szem ismeri fel a körülötte ragyogó, szemet gyönyörködtetően sötét mágikus aurát. media szeme felvillan, sietve leemeli a botot a fegyverek mellől. Amikor kézbe fogja, egy pillanatra megszédül: idegen jelenlét villan elméjébe, sosemvolt szavak csendülnek fel.
- Ahhh, végre... - dünnyögi egy kellemes bariton. - Ki vagy, idegen?
- Öööö... media vagyok... és te?
- Nevem, az nincs... épp a kezedben tartasz, ha érdekel - a hangon érezni, gazdája mosolyogna, ha volna mivel. - Mit keresel itt?
- Küldetésem van - felel büszkén media. - Első felét most teljesítettem, és épp a másodikhoz fognék hozzá.
- Te is közéjük tartozol? - némi hitetlenkedés.
- Kik közé?
- Régebben is jöttek hozzá hasonlók... Nem nyúltak hozzám, de magában mind valami küldetésről motyogott. Nagydarab, bamba, izomlázas, kétballábas, izomszagú barbárok voltak, majd' elájultak ettől a sok hentesszerszámtól... - rosszul leplezett keserűség, századéves magány emlékei - Egyetlenegy olyan figura tévedt ide, akiben láttam valamit, az is jó kétszázharminckilenc éve... Na, az értelmes gyerek volt! Kurázsi, ész, találékonyság... Csodákra lettünk volna képesek együtt! De már a belépőjével elrontotta... Bejött nagy villogva, meg fényt szórt mindenfelé, aztán elvitte azt a másik botot. Pedig olyan undorítóan fehér volt! Mégis úgy dédelgette, mint valami nőszemélyt... De hadd nézzelek csak...
media érzi, hogy elméjébe valami benyomul, ami előtt nem zárhatja be a kapukat, amely még nála is ősibb erőt alkalmaz.
- Hmm, hmm, hmm... Szó se róla, érdekes. Még nem találkoztam a fajtádból senkivel. Látom, te se vagy már mai csirke, de velem nem lesz könnyű dolgod, azt megígérhetem...
media magában vigyorogva kifelé indul a teremből, kezében a bottal, hogy megkeresse a kifelé vezető utat.

media

media már jó ideje kóvályog a folyosókon, már csak azért is, mert ha a Katedrálishoz csukott szemmel jutott, így nem jegyezhette meg az útvonalat. Közben az elhozott botot annak minden tiltakozása ellenére magában Nagyokosnak nevezte el. Ez igen hamar kiderült, tekintettel a bot telepatikus kapcsolatára gazdájával. Nagyokos egyelőre háncsig van sértve, és magában durcizik media hátán, ahova egy ki tudja, honnan előkerült kötéldarab segítségével rögzíttetett. Gazdája ész nélkül - ahogy szokta - keres valami ismertetőjelet, amiből visszatalálhatna a kőlépcsőhöz. Csakis ezért veszi észre időben a plafonról felé vetődő árnyékot, és képes kitérni előle egy látványos gördüléssel. Ez utóbbi azon pillanatában, amikor a hátára fordul, rosszalló hang jelenik meg elméjében:
- Már megint mi bajod van? - alliterrál Nagyokos. - Egy percig se tudsz békén hagyni? Bezzeg, ha te hevertél volna évszázadokon át...
- Ez nem a legalkalmasabb pillanat magánjellegű problémák megvitatására - próbálja lerázni media, kétségbeesetten keresve tekintetével az előző árnyat, illetve gazdáját. Az azonban mintha elpárolgott volna.
- ...és soha senki még csak a közelembe se jött... - dünnyög tovább Nagyokos oda sem hederítve - ...aki meg igen, az elment mellettem, és...
A monoton motyogást ekkor szakítja félbe media egy újabb vetődése - kizárólag vimpárérzékei mentették meg a hátulról, hangtalanul közelítő akármi nyálas agyaraitól. Ezúttal ugyanis már látni is a támadót: egy hatalmas, szőrös-tollas, szárnyas-tenyeres-lábas valami. media eddig még nem találkozott ilyen rémmel, így nem ismeri fel a legendás MadárPókot. Csak annyit lát, hogy valami pókszerű lény igyekszik felé tíz lábbal - amiből kettő egy óriáscsirke karmos lába -, továbbá csőrrel, csáprágóval és hasonló hangulatjavító eszközökkel felszerelve. Ezek a csáprágók tűntek nyálas agyarnak az előbb; a nyál valójában jó eséllyel méreg. És immár az is világos, miért nem lehetett hallani: ugyanis repül a rohadt. Mégpedig gyorsan, és media felé.
- No nézd csak... - kommentál az örök szkeptikus Nagyokos - Milyen szép példány... Amit legutóbb láttam, feleekkora volt. Igaz, az nehezebben is intézte el a gazdámat...
- Kösz, hogy biztatsz! - üvölt gondolatban media, miközben újfent kitér a csáprágók elől - Inkább azt mondanád, hogy intézzem el!
- Hát tudom én? - érkezik a kissé meglepett válasz.
- Hogy az a... - nincs idő befejezni, a förmedvény kivételesen csőrrel támad, igyekszik sarokba szorítani mediát - egy szúk folyosón nem lesz nehéz.
- Madáralkatrészek... - gondolkozik a menekülő vimpár - Kéne neki találni valami ízesebb falatot...
media a homlokára csap, majd - energiáit segítségül hívva - félelmetes sebességgel ásni kezd. Szerencsére itt nem szikla, csupán kemény föld képezi a padlót.
- Mit csinálsz? - Nagyokost a ritka látvány kizökkenti a ritmusból, akár a megtorpanó pókot.
- EZT! - áll fel media, felemelt kezében vagy háromtucatnyi tekergőző, kövér gilisztával. Láttukra a támadó megdermed, majd hangos kotkodácsolásban kitörve körültáncolja mediát. A vimpár nagyívű mozdulattal elhajítja a férgeket, mire a Pók fejvesztve utánuk veti magát. Fej nélkül pedig már igazán nem veszélyes, így szabad az út. Csakhogy még mindig nem lehet tudni, merre is kell menni...

media

media a MadárPókkal történt találkozása óta már hosszú órákat töltött a homályos labirintusban, de látszólag semmivel nem jutott közelebb a kijárathoz. Időközben összefutott egy hordányi Mászóbagyollyal, de ők is csak a fejüket rázták a kérdésre.
- Ha tudnánk, gondolod, hogy még itt lennénk? - érdeklődött vezetőjük.
Nagyokos hasonlóképp tanácstalan; évszázadok teltek el, mióta a Katedrálisba került, és azt se tudja, egyáltalán hogy került oda: bevitték, teleportálták, netán ott készítették? media egyre idegesebben rója a mérföldeket, melyek látszólag sehova sem vezetnek. Egy nyolcirányú kereszteződésnél aztán megtorpan.
- Ebből elég! - kiált fel. - Nem akartam ezt, de muszáj lesz...
Lótuszülésbe helyezkedik a padlón, ódon meditációs litániát kezd citálni.
- Mire készülsz? - kérdezősködik a szájmenéssel küszködő Nagyokos, de nem kap választ. A vimpár előtt lassan elmosódnak a szürke kőfalak, ahogy távolodik az anyagi világtól. Teste körvonalai megreszketnek, valamiképp folyékonnyá válnak; tudata vezérli a folyamatot, melynek végén felveszi a vimpárok hírhedt ködalakját. Felszerelése, ruhája beolvad a formátlan gomolyba, mely most felfelé veszi az irányt; nyílsebesen suhan át a tömör sziklán, földön, míg újra szabad levegőre nem ér. Ott aztán újra testet ölt; egy pillanatig egyenesen áll, aztán térdre rogy a fűben, lélegzete átmegy zihálóba, a hányingerrel küszködik.
- Szép volt, nem mondom... - hallja megint Nagyokost. - Most mi bajod?
- A fénynek van árnyéka, kolléga; te ne tudnád? Mindent még én sem tehetek meg büntetlenül...
media lassan rendbejön, feltápászkodik. Sűrű lombú, fekete törzsű fák között áll, melyeknek sorai a végtelenbe nyúlnak.
- Ez lehet a Sötét Erdő... Már csak az unikornis hiányzik... - tűnődik media, és elindul unikorniskeresésre.

media

- Ott láttam valamit...
- Az előbb is láttál, de nem volt ott semmi!
- És azelőtt?!
- Igazad van! Elfeledkeztem arról a rettenetes támadókedvű nyúlról! Legalább negyed kilós volt!
- Na és...
- Elég volt! Akkor szólj, ha valami nagyot látsz! Nem, nem a fákra gondoltam!
- Bokor?
- Hogy az a...!
media és Nagyokos egyre emelkedő hangerejű vitája normál esetben folyamatosan csökkentené a siker esélyét, de jelenleg ez - bár a vimpárnak fel se tűnik - kizárólag gondolati úton zajlik. Ettől függetlenül a vimpár komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy visszaviszi a botot a katakombákba, de legalábbis átkereszteli Betojinak. A szerencsétlen jószágra mindkét lehetőség puszta felmerülésétől rájön a sikongató lábrázás, és inkább elhallgat. media időközben úgy dönt, hogy két véletlenszerűen mozgó pont kisebb eséllyel találkozik, mint egy álló és egy mozgó, és felmászik egy fára, megvárandó az egyszarvút. Sajnos, mint kiderül, a fa már lakott, legalábbis a füle mellett három centire elsuhanó teherautónyi szőrös akármicsoda erre enged következtetni. A valami jókora puffanással ér földet, és rögtön kaparna is vissza a fa tetejére. A gond ezzel az, hogy a kapaszkodó vimpár pont útba esik neki. media, belátva a tárgyalásos konfliktusrendezés esélytelenségét, reflexből levetődik a fáról, így újfent elzúg mellette az a nagy adag szőr, csak ellenkező irányba. A földre érkezve előbb levegőt, majd félfordulatot vesz, és a támadó rondaságot keresi. Egy BaziMókus az; rémisztő kinézetű, de ártalmatlan jószág. A vimpár fúj egyet, és megpróbál valami nyugodtabb megfigyelőállást keresni...

media

media már bő másfél órája gubbaszt a fán, bőszen figyelve az esetleges egyszarvút. Ez a bősz figyelés időnként bősz horkolásba csap át, majd bősz üvöltésbe, ahogy az elalvó vimpár már-már lebillen a megfigyelési pontként szolgáló faágról. Ilyenkor egy rövid hangerőmeccs következik Nagyokossal, aki újfent kétségbevonja gazdája elmeállapotát, majd kezdődik az egész elölről. Egy ilyen ciklus közepe táján történik, hogy media túl lassan kap a faág után, és lovaglóülésben lecsúszik róla. Egyenest az alant ácsorgó lóféle állat hátára, amely ezt zokon véve, rükvercben kezd vágtatni. mediának egy idő után feltűnik, hogy egyrészt az állatnak nincs feje, másrészt ollói sincsenek, tehát semmi különös oka rák módjára közlekedni. Nagyokos gúnyos röhögésétől egyre dühösebben sebtiben hátraarcot csinál, és fényt derít a rejtélyre. A különös lény a keresett egyszarvú, csak épp media rossz irányba nézve esett rá. Ennyit van idő konstatálni, aztán a vimpárnak muszáj elhúzódni a sebesen szembejövő faág elől. A veszély elmúltával épp megfordulna (ami jelen helyzetbe még neki is érdekes feladat lenne), amikor rájön, hogy a megszerzendő tárgy pont az orra előtt van. Némi előrecsusszanás, kis nyújtózkodás, erőteljes rántás...
- IGEEEEN! - kiált fel repülés közben a vimpár, ugyanis az egyszarvú, zokon véve értékes testrészének elvesztését, olyat dobott rajta, hogy csak a legközelebbi fa állította meg. A sértett lóidomú bosszús nyerítéssel elporoszkál, media pedig boldogan szorongatja az unikornis értékes farokszőrét...
- SMK, jövök! - kiabál media, miközben lassan a távolban lebegő málnaszín füstfelhő felé veszi az irányt, ahol a HK szentélyét sejti...

media

- Csapos! MSZ-t, a legnagyobb korsóval! - csattan a kiáltás a HK ajtajában. A réges-rég eltávozott media áll ott, sötét alakját halvány fénnyel világítja meg a kezében tartott EgySZarvúFarokSZőr (ESZFSZ). Körülnéz a kocsmában, és az orra alatt motyogja:
- A Nagyasszony persze pont most nincs itt... Jellemző a szerencsémre...
Az időközben megszerzett MSZ-szel egy üres sarokasztalhoz telepszik; az asztalra az ESZFSZ-t, az ESZFSZ-re a korsót teszi, el ne ragadja valami kósza szél. A homályos sarokból hamarosan halk énekszó csendül; media egy kedélyes vimpárdalocskát, a "Fel, vidám halottmosók, fel, fel, a hulla vár" kezdetűt énekli, amihez Nagyokos időnként mély hangon tercel. Várják a Nagyasszonyt...

media

A Nagyasszony csendben odalép media asztalához és egy cinkos kacsintás kíséretében elveszi a szőrszálakat, majd elpárolog. Nemsokára...

Lamia

media ráun a dalolászgatásra, viszont nemigen tud mit csinálni: MSZ-re most nincs gusztusa, a szórakoztatóipar általa ismert eszközei a HK-ban pedig aránylag csekély mennyiségűek. Nincs mit tenni: hátradől a széken, lehunyja szemét, és lassan lesüllyed oda, mi a legközelebb van e világon a Halálhoz... A Torpor kiterjedés nélküli, örök sötétjébe, hol némán sikoltó űrbe robban az elme, és örökkön álmodnak a halhatatlan lelkek árnyai... Vár. Elvégre ráér.

media

Hatalmas dübbenés hallatszik a kocsmaajtó felől. Vagyis tőle. Ugyanis fekszik a padlón. Toxin pedig rajta áll. Peckesen feszít fekete páncéljában és lobogó köpenyében, jobbjában a lándzsája, baljában az ökölnyi smaragd, lábánál a levelet rágcsáló Belező. A HK népe meglepődve bámul, aztán elismerő tapsban tör ki. Az eddig komor arcú Toxin elmosolyodik és elkiáltja magát:
-MSZ-t mindenkinek! Az enyémbe egy kevés Sötét Málna Darabkát is...
A kocsmalakók üdvrivalgásban törnek ki az ingyenpia hallatán, Toxin pedig beljebb lép és egy mozdulattal megjavítja az ajtót. Aztán kinyitja, mert eszéb jut hogy Belező kintmaradt. A vérnyuszi a fejét tapogatva sétál be az ajtón és rosszallóan néz Toxinra. Aztán megérzi a répatorta szagát és odaugrik a Várnyúl mellé. Amaz elég rosszalóan néz rá és védekezésül maga elé veszi a tortát, miközben segélykérő pillantásokkal keresi Ardint. Toxin odalép hozzá és barátságosan megsimogatja a Várnyúl fülét.
-Nyugalom. Barátságos. És vegetáriánus!
A Várnyúl hitetlenkedve néz rá Belezőre, aki viszont vágyakozóan bámulja a répatortát és tördeli a kezét. Erre a Várnyúl kivesz egy szeletet a tortából és a vérnyúl felé nyújtja, az pedig átszellemült mosollyal veszi el tőle. Toxin elégedetten fordul el tőlük és Lamia asztalához sétál (ami természetesen a legsötétebb sarokban van), leül, és a smaragdot az asztallapra rakja. A Csapos kiviszi neki az MSZ-ét, amiben vígan úszkálnak a Sötét Málna Darabkák.

Toxinboy

Toxin föláll Lamia asztalától és hátramegy a medencéhez, ami fölé télire egy leginkább uszodára hasonlító terem épült. Tox előveszi köpenye alól hűséges gumibálnáját, pár varázsszóval és kézmozdulattal megjavítja, majd vízre bocsátja.
-Tessék MobyDekk! Pihenj csak.
Azzal visszamegy a kocsmába, és odaszól a répatortától és MSZ-től jóllakott Belezőnek.
-Készülj Belező! Este lesz a beavatási ünnepség, és ha jól tudom te is az SMK tagja leszel! Addigra próbálj olyan állapotba kerülni, hogy ne okozzon nehézségeket a mozgás.
Belező hasát simogatva bólint, majd lassú és nehézkes léptekkel elindul a WC felé. Toxin pedig odalép a jó öreg Wurlitzerhez és beteszi az örökbecsű Iron Maiden Fear Of The Dark-jának lakodalmas verzióját...

Toxinboy

A várakozó feszült csendet egy fülsértő nyikorgás töri meg, olyan ajtópánt nyikorgása ami kétségbeeseten sikolt valami zsiradékféle után. A kocsma kellős közepén egy rozsdás szélű csapóajtó nyílik fel, alatta egy márvány lépcsősor vezet le a mélybe, közepén vérvörös futószőnyeggel. A szőnyegre rálépő egyének azt tapasztalják, hogy az bizony mozog, mint afféle mozgólépcső, csak ez nem látszik, meg egyébként is. Főleg hogy kőlépcsőn állnak és úgy haladnak. Amint a lépcső véget ér már sokkal kevésbé látszik ellentmondásosnak, egészen egyedi hangulata van. A vörös MozgóSzőnyegről fantasztikus kilátás nyílik a katakombákra. Hatalmas barlangtermekben és szűk járatokban kígyózik végig, iszonyatos és bárgyú katakombalakók életébe nyerhetünk betekintést, néhol látszólag a nagy büdös semmi közepe van csupán alatta de csak rendületlenül sodor előre. Hihetetlenül kacskaringós út után áll meg a hatalmas Sötét Málnamintás Kapu előtt, ami most barátságosan kitárva várja a látogatókat. A Kapu mögött most egy hosszú folyosó áll, kétoldalt megtévesztésig élethű gránitszobrokkal, némelyik talapzatán 1, némelyikén 2 évszámmal. A szobrok vegyesen ábrázolnak embereket, szörnyeket, elfeket, sőt egy olyasmit is ami leginkább egy angyalra hajaz. A békés szemlélődő a folyosó legvégén kétoldalt álló két szoborban felfedezheti Toxin, Belező és media életnagyságú mását, egy évszámmal fölcimkézve. Az előszoba egy tágas nyolcoldalú terembe vezet, minden fal közepén egy egy gigantikus kétszárnyú málnaveretes ajtó áll. A szemben lévő ajtó nyitva áll, a többi a vállalkozó szellemek sajnálatára megkérdőjelezhetetlenül zárva. A nyitott ajtó mögött újabb folyosó nyílik, kétoldalt sok sok nyitott ajtóval. Ezek némelyike mögött hangulatos erkély nyílik egy hatalmas barlangteremre tóval és cseppkövekkel, föl lehet fedezni a hős jelentkezők által megjárt fegyvertermet, egy gyakorlótermet, báltermet oszlopokkal és függönyökkel, olyat aminek szemben lévő fala üveg és mögötte tavat látni, méghozzá vízalatti perspektívából, szörnyraktárat sok formalinban úszó izével, könyvtárat rengeteg labirintusszerű polccal és zombi könyvtárossal, és végül de nem utolsósorban az Obszidián Termet, ami jelen alkalommal teljesen üres, csupán egy emelvény van középen, ami a csillogó obszidiánfalak tükrében végtelen sokszor látszik minden falon. A két megilletődött jelölt és egy vérnyúl ez előtt álldogál, csillogó szemmel. Bár a vendégek még épp csak szállingóznak, Lamia Nagyasszony, ezentúl NA odalép eléjük, kezében egy vasból kovácsolt nyaklánc középen smaragddal, egy hozzá illő fülönfüggő és egy ezüstös szálakból álló botvégbojt van. Minden ünnepélyesség nélkül átnyújtja a láncot Toxinnak, a föggőt Belezőnek, a bojtot mediának, a Katedrális kövei mintha emberi hangon mordulnának fel, mindenesetre barátságosan. NA megveregeti a Sötét Kisember, a nyuszi, és egyenlőre még címnélküli mediának vállát, és feloldódik a tömegben. Ki tudja, mi történt még a színfalak mögött. Hirtelen fekete egyenangyalarcú málnamintás ruhájú szobrok rajzanak szét és MSZ-t kezdenek osztogatni. A pódiumra fellép néhány a bejáratot szegélyező szobrok közül, húrnélküli gitárral, fazékfedővel, vízzel töltött üvegpoharakkal, törött hegedűvel és seprűnyéllel felszerelkezve. Kicsit késve felcammog melléjük két zombi, majd hörögni kezdenek. A fura zenekar játszani kezd, meglapően kellemes zenét csalva elő szerszámaikból.

Lamia

- Méghogy klán... - dünnyögi Nagyokos a sarokban, ahova media a szertartás idejére támasztotta. - Ki a fenének kell... Á, megjöttél? - kérdi gúnyos hangon a gazdáját, amikor az megilletődött pofával felbukkan a csapóajtóból - Azzal meg mit akarsz? Ugye nem azt...? Te se gondolod komolyan! Mi az, hogy NA adta? Kit érdekel? Segítség, valaki, valaki! Bántanak!
Bárhogy tiltakozik, bizony megkapja a bojtocskát, aminek az az egyenes következménye, hogy a hét hátralévő részét dacos némaságban tölti...

media

Toxin a beavatási buli fáradalmait kipihenve sétál hátra a medencéhez, ahol MobyDekk békésen úszkál. Tox odainti magához gumibálnáját, köpenye alól pedig elővesz egy doboz vízálló, sötétmálna színű festéket, valamint egy ecsetet, és gondosan átfesti a bálnát. Dolga végeztével talpig festékesen gyönyörködik egy kicsit művében, majd berakja MobyDekket a hajszárító alá, ő maga pedig kimegy és megfürdik a hóban, a festéket lemosandó. Eztán visszatér a medencéhez, elrakja megszáradt gumibálnáját és beül a kocsmába iszogatni és a biztonságra felügyelni.

Toxinboy